Molnár Viktor, műtárgybecsüs és galériatulajdonos, a Kincsvadászok kereskedője legidősebb fiával, a 19 éves Félixszel együtt adott interjút a Storynak.
13 éves korom óta apával lakom, édesanyám és a két öcsém már bő egy éve Spanyolországban él. Elég könnyen megy az együttélés, mivel sokban hasonlítunk. Mindketten szeretjük a társaságot, imádunk menni. Rajongunk a ’70-es évek rockzenéjéért, koncertekre is sűrűn járunk együtt, sőt néha még a barátainkkal is közösen találkozunk. Ő nem egy hagyományos apafigura, és ennek nagyon örülök
− mesélte a magazinnak Molnár Félix, akinek főnökként sincs panasza az apjára, mivel jelenleg mindketten a műtárgyak világában mozognak.
Ugyan nem kapok fizetést, de ha jól elvégzem a rám osztott feladatokat, elmehetek különböző koncertekre, eseményekre, nyilván észszerű kereteken belül
− árulta el a fiú, aki idén fog érettségizni. Mint mondta, szereti ezt a világot, ám egyáltalán nem biztos, hogy ő fogja továbbvinni apja üzletét. „Mindenképpen tervezek továbbtanulni, és aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Molnár Viktor támogatja fia döntését, azonban van, amiben nem ért egyet vele.
Vannak erősségeim is, de borzalmasan rossz főnöknek tartom magam, nem vagyok következetes, nem tudok rendszerben gondolkodni, úgyhogy ezt még mindig tanulom. Egyébként nem is szeretném, ha Félix bármikor is így tekintene rám, mert én elsősorban az apja vagyok. Az a feladatom, hogy minél több utat mutassak neki, ő pedig eldöntse, melyiken indul el. Nem szeretném, ha olyan lenne, mint én, mert mindent lehet jobban csinálni. Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni, mert az különben sem vezetne sehová
− véli a galériatulajdonos.
The post Molnár Viktor a fiáról: Nem szeretném, ha olyan lenne, mint én first appeared on 24.hu.